skip to Main Content

A koronavírus (COVID19) hatása – esküvő (át)szervezés

covid-19-eskuvoi-fotozasA legjobb lenne most az első tavaszi esküvőkről fényképes beszámolót írni, de az élet a legnagyobb rendező. Szomorú, de a koronavírus (COVID-19) miatt ezek most kevésbé fontos témák.

A tavaszi esküvőket már mind át lettek szervezni és most megpróbálom egy kicsit körbejárni, hogy mire is számíthattok, a koronavírus miatt bevezetett korlátozó intézkedések miatt.

 

Polgári szertartás fotózása manapság

Tapasztalatom szerint a legnehezebb elfogadni azt a tényt, hogy idén tavasszal nem lesznek az esküvők megtartva. Bár polgári szertartásra néhány helyen beengedtek, mint esküvői fotóst, de ez mindig az anyakönyvvezető jóindulatán múlik és ott is inkább csak a pár és a tanúk lehetnek jelen. Azt az aggodalmat, ami a hivatali dolgozókban van jól mutatja, hogy a tanúk és a pár nem ülhettek le, minimum 1,5 méter távolságban állhatnak meg egymástól és a polgári szertartás is kb 5-8 percre rövidült le. Minden felelősen gondolkodó pár ezt megérti és inkább elnapolja ezen eseményeket is.

 

Az év esküvői fotós szemszögből

Sajnos senki sem tudja, meddig fog tartani ez az állapot. Néhány esküvői fotós kolléga nagyon bizakodó és már június végétől tervez, de legtöbben csak az őszi esküvőkkel számolnak. Amennyiben az esküvő dátumának módosításában gondolkodtok, az augusztus utáni dátumok választását javaslom. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg energiát fordítottatok az esküvőtök megszervezésére, a szolgáltatók kiválasztására, így a legcélszerűbb az lenne, ha ezt a befektetett munkát nem kellene előlről kezdeni, – ha olyan dátumot választanátok, ami a jelenlegi szolgáltatók részére is szabad még. Ez viszont sokszor akadályokba szokott ütközni, mert a helyszín, fotós, filmes, cm/vőfély, dj/zenekar a legtöbb esetben már a múlt évben leszerződött ezekre a hétvégékre. A péntek-szombati dátumok szinte teljes mértékben kiesnek. Ezért nem ördögtől való döntés egy keddi vagy szerdai esküvő sem! Tapasztalataim szerint a vendégek ugyanúgy eljönnek egy szerdai esküvőre, mint egy szombatira.

 

Másik lehetőség az októberi vagy még későbbi dátumok választása. A szombati dátumok még így is elég neccesek. Azok a párok akik tavaszra és nyárra tervezték az esküvőt, most szerződnek át, ezért az alternatív őszi (téli) dátumok is nagyon gyorsan fogynak. Nem érdemes tehát sokáig habozni a döntéssel. Keressétek meg az adott szolgáltatókat, kérdezzétek meg, milyen lehetséges szabad dátumaik vannak még. Legyen szó esküvői fotósról, vagy filmes-videósról, cm-ről, stb. Ha találtok olyat, ami mindenki számára megfelelő akkor haladéktalanul jelezzétek mindenki felé, hogy ti igényt tartotok arra a „B” dátumra.

 

A gyakorlatban én mindkét dátumot fenntartom a jegyespár részére, hátha valami csoda következtében az eredeti napon meglehet tartani az esküvőt. Ebben az esetben mindenki boldog és az alternatív dátumot az esküvőt követően törlöm. Ez nem jelent plusz költséget azoknak a pároknak, akik nálam rendeltek esküvői fotózást.

 

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy késő ősszel (október-novemberben) az időjárás már nagyon változékony. Akik eddig szabadtéri szertartásban gondolkodtak, azoknak érdemes megfontolni, hogy mégiscsak beltéren lesz megrendezve a nagy nap.

 

Amit a COVID19 esküvők fotózásánál átalakított még

Egy átlagos esküvői fotós szolgáltató, aki nem csupán néha-néha vállal be egy esküvőt, hanem ezt folyamatosan és hivatásszerűen végzi, annak a havi 4-6 esküvő teljesen átlagosnak mondható. Mivel a március-április-május 100%-ban kiesett és a tervezett esküvők őszre és a következő évre lettek átcsoportosítva, így könnyen elképzelhető, mi vár a szolgáltatókra ebben az időszakban. A megnövekedett kávéfogyasztásnál nagyobb nehézséget jelent, ahol a munka nem ér véget az esküvő napján. Tipikusan ilyen az esküvői filmkészítés és a fotózás, hiszen az elkészült nyersanyaggal még rengeteg utómunka van, hogy az átadható legyen olyan minőségben, amit mi saját magunktól, illetve párok Ti is elvártok tőlünk. Az átlag esküvői fotósokhoz képest én kifejezetten rövid határidővel dolgozok, – 15 munkanap, de várhatólag az ősszel a megnövekedett esküvők száma miatt nem csak nálam, de minden hasonló szolgáltatónál kitolódik ez az idő.  Azzal, hogy a szezon végén dupla annyi munka lesz, mint az eredetileg tervezett, szinte biztosan várható, hogy az anyagok átadásában csúszások keletkezzenek. Ez nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a szerződésben vállalt határidőt nem fogja tudni tartani az adott kolléga, de várható, hogy a korábbi 1-3 hetes átadásból inkább 4-6 hetes időtartamok lesznek. Ugyanazt a minőséget fogom tartani mindenki számára, ezért egyetlen anyagot sem fogok összecsapni, a megfelelő munkához viszont idő kell. Ezért kérem én is a türelmeteket és megértéseteket.

 

Esküvői fotósként 100%-ban mellettetek állok azért, hogy megoldást találjunk a kéréseiteknek megfelelően. Nagyon bízom benne, hogy ennek az évnek a második fele csupán egy igen hajtós, fotózástól megszakadós szezon vége lesz és minden esküvőt meg fognak tartani így vagy úgy.

Fel a lap elejére