skip to Main Content

Rólam

Így kezdődött!

Sokféleképpen mérjük itt ezen a földön az emberi életet: Években, a valódi barátságokban, időnként pénzben, vidám és borús pillanatokban. Mégis az egyik fontos mércéje életünknek: Mi az, ami boldoggá tesz? Mi az, ami kiteljesedést jelent és felszabadít téged és engem? Ezek a gondolatok keringtek bennem, amikor úgy döntöttem „megállítom a pillanatot”.

Már gyermekként érdekelt a fotózás.

Elvarázsolt, ahogy egy filmtekercs és egy fényképezőgép segítségével megajándékozhatok másokat és saját magamat is. Ahogy egy-egy filmkockán megörökítem az engem körülölelő valóságot. Boldoggá tesz? Igen, azt hiszem, hogy ez így van!

Számomra a fotózás: Az alkotás öröme

a kiteljesedés érzése, a választás szabadsága. Lelkesedés a felemelő és szép dolgok iránt. Aktív figyelés és mélyebb megismerés – önmagamé és a körül ölelő világé. Vagy mint egy gyönyörű szerelmes találkozás: én és a témám, – senki más. Egy kincs, amit én vehettem észre. Egy kapcsolat, ami ott kezdődik el, amikor lenyomom az exponáló gombot, de nem ér véget, amikor elteszem a gépet. Magammal viszem, kidolgozom, már én is része vagyok a képnek, – az érzéseim, a látásmódom. Végül megosztom másokkal: Látszólag egy kép csupán, amit odaadok, de önmagamból adok.

Egy elkapott pillanat, egy jól sikerült képkocka, – a boldogság valódi pillanata: Olyan ez, mint egy szülinapi ajándék, amit nem hagyunk a dobozában, nem dobunk félre. Hanem izgatottan lépésről-lépésre kibontjuk és utána örömmel mutatjuk barátainknak új szerzeményünket. A fotózás? Egy felfedezés, egy interakció, a kiteljesedés eszköze. Az élet színes forgatagának megragadása, ami túlél minket.

A dédszüleimnek az esküvői fényképe még a mai napig kint van a nappali falán. Pedig eltelt több mint száz év. Miért? Mert akkor, ott ennek a fiatal párnak eszébe jutott, hogy hívjanak a faluba egy fotográfust. Nem voltak tehetősek, nem éltek hatalmas házban, szerintem te sem cseréltél volna velük. Volt olyan rokonuk, aki azt mondta: „Ezt te (a fotográfust) nem engedheted meg magadnak! Ne költsd ilyenre a pénzedet.” De ők tudták erre a pillanatra örökké emlékezni akarnak és nem hagyták magukat bárki emberfiától lebeszélni. Lehet, hogy kevesebb rózsa jutott az esküvőn, vagy egyszerűbb volt a lakodalom! Lehetséges. De talán azt sohasem gondolták, hogy ezzel a döntésükkel, annyi szerettüket örvendeztetik meg a jövőben: gyerekeket, unokákat, dédunokákat… A mai napon tudom már, hogy nekik is részük volt abban, hogy ezt a pályát választottam.

Csomor Gábor

Fel a lap elejére